Aki arra számít, hogy a felvezetés okán most egy könnyed történet fog következni, az téved. Ma - szégyen vagy nem - feladtam a dolgot: úgy tűnik, nem egy vidám szakma az enyém, és a mindennapok során is akármerre nézek, egyre kevesebb jókedvvel és vidámsággal találkozom. Pedig alapvetően jókedélyű embernek tartom magam és szerintem ez az egyik legfontosabb dolog, ami előrevisz bennünket. Tudom: gazdasági helyzet, rohanó életmód, satöbbi. De hát nagyszüleink is nehéz körülmények között éltek és mégis jókedvvel viselték a sorsukat.
Lehet hogy csak rossz szakmát választottam? Vagy rossz periódusban vagyok családostól-mindenestől?
Szívesen venném mások véleményét is ezzel kapcsolatban, hátha csak rosszul látok néhány dolgot.
Valaki?
Nekem nagyon úgy tűnik, hogy nem szakma és nem periódus kérdése a dolog. Egyszerűen egyre kevesebb örömöt találnak az emberek a világban, mikor mindenhonnan csak az anyagi válságról, családi gondokról, háborúról hallani. És talán nagyszüleinkhez képest annyiból rosszabb a dolog, hogy ma már a megélhetéshez több lábon kell állni - akkortájt azért egy szakma elég volt -, így kevesebb idő jut másra (pl. család), de a munkahelyi stresszből többet kapunk.
VálaszTörlésMegoldás? - van, de az biztos, hogy először szellemi/ lelki szinten kell helyre kerülni, és kikapcsolni a kívülről jövő negatív hatásokat.
Én nagyon várom a vidám történetet, mert az sokszor rám is rám fér!